Az április 1-től hatályos törvény (Eftv.) egyszerre akarta fehéríteni a
gazdaságot a bejelentési kötelezettség előírásával és ezzel egyidejűleg emelni a
közteher mértékét. Ráadásul az április 1-je
előtt alkalmi munkavállalóként foglalkoztatottak jelentős részét
kizárta a kedvezményes adózás alól. Részükre ugyanis csak a határozott
idejű munkaszerződés lehetőségét kínálta. Ezt az alapjaiban hibás koncepciót
helyezte hatályon kívül az új törvény.
Áprilistól az addig AM kiskönyvvel foglalkoztatottakat két csoportra
osztották: a mezőgazdasági és idegenforgalmi alkalmi munkára maradt a
kizárólag a munkáltató által fizetett közteher, melynek mértéke 30 százalékra
emelkedett. Az alkalmi munkavállalók másik csoportja (például az építőiparban
foglalkoztatottak) számára az új törvény bevezette a határozott időre szóló
munkaviszony fogalmát. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az
alkalmi foglalkoztatottra, egynapos foglalkoztatás esetén, is ugyanazt
a beléptető és kiléptető adminisztrációt el kellett végezni, mint egy több éves
munkaviszony megszűnése esetén.
Az új törvény visszaállítja az alkalmi
foglalkoztatás egységes kezelését. Megtartja a bejelentési kötelezettséget, de a
bejelentési kötelezettség teljesítésével automatikusan létrejön az
egyszerűsített foglalkoztatási munkaviszony. Munkaszerződést csak akkor kell
kötni, ha a munkavállaló kéri. Tehát egyszerre van adminisztrációs
tehernövekedés és egyszerűsítés is. Az adminisztrációs kötelezettséggel
együtt csökken a közteher. Mezőgazdasági és turisztikai idénymunkára a
munkáltató napi 500 forint közterhet fizet, egyéb alkalmi munkára napi ezer
forintot. Ez a közteher már valóban alkalmas arra, hogy legális munkahelyeket
teremtsen és csökkentse a fekete foglalkoztatást. Az új törvény szabályozza
(korlátozza) az alkalmi munkában foglalkoztatottak számát, ami csökkenti a
visszaélés lehetőségét. Egy építőipari cég nem foglalkoztathat kizárólag csak
alkalmi munkásokat.
Az egyszerűsített foglalkoztatás ellenértékeként
kifizetett jövedelem munkaviszonyból származó bérjövedelemnek minősül. Jelenleg
a bérjövedelem az adójóváírás révén havi 70 ezer, évi 840 ezer forintig
adómentes. Valószínűleg ezért tartalmazza a törvény azt a kitételt, hogy nem
kell bevallást benyújtani a magánszemélynek, ha az egyszerűsített
foglalkoztatásából származó jövedelmen kívül nincs más jövedelme.
Ez is
egyszerűsítés, mert ha bevallást adna a magánszemély például 840 ezer forint
egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelemről, akkor az adójóváírás
miatt 12 jogosultsági hónap mellett a fizetendő adója nulla lenne. A
bevallási kötelezettség alóli mentesítés további kedvezményt is tartalmaz. Ha
csak alkalmi munkából van jövedelme a magánszemélynek, akkor is előfordulhatna,
hogy 840 ezer forint éves bérjövedelem esetén is kellene adót fizetnie. Például,
ha akkora adóterhet nem viselő járandósága van a magánszemélynek, hogy túllépné
a jogosultsági határt, illetve az alkalmi munka jellegéből adódóan az alkalmi
foglalkoztatottnak nem lenne 12 jogosultsági hónapja.
Egyszerűsödik a
havi elektronikus adatszolgáltatás is. Kevesebb személyes adatot kell megadni az
alkalmi foglalkoztatásnál. A törvényhez végrehajtási rendelet is tartozik
majd. Többek között ez határozza meg majd, hogy miként kell majd bejelenteni az
egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelmet és közterhet. Ez szintén
fontos, mert valójában nem szűnt meg az Eftv. által bevezetett határozott idejű
munkaviszony fogalma. De ezt csak akkor kell alkalmazni, ha az egyszerűsített
foglalkoztatás törvényi feltételei nem állnak fenn.
Összefoglalva
megállapítható, hogy erre a törvényre égető szükség volt, mert az áprilistól
hatályos törvény csak tovább növelte volna a fekete-szürke foglalkoztatást. A
határozott idejű munkaszerződések kezelése már-már elviselhetetlen terhet
jelentett a vállalkozásoknak, könyvelőknek, bérszámfejtőknek.
Angyal
József okleveles adószakértő
Forrás:
adozona.hu
http://adozona.hu/blog/20100719_foglalkoztatas_munka_munkavallalo_ber.aspx
Egyszerűsített foglalkoztatás: mikor nem kell bevallani?
Augusztus 1-től új törvény vonatkozik az egyszerűsített foglalkoztatásra, az
idei évben bevezetett szabályok mindössze négy hónapot éltek.
Mi a baj a
jelenleg is hatályos előrásokkal és mi változik augusztustól? Angyal József
kommentárja az Adózónán.
2010-07-22 08:42