Tech, IT, tudomány
Március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig mintegy százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek.
2023. március 31-ig az összes magyarországi mobilszolgáltatónál megszűnik a nullás díjszabás, tehát ezután fizetni kell az olyan alkalmazásokért és szolgáltatásokért, amelyekhez eddig korlátlanul hozzáférhettek a felhasználók akkor is, ha a díjcsomagjuk internetes keretét már kimerítették.
Mobiltelefonos alkalmazás indult várandós kismamák számára a magzati élet fejlődésének nyomon követésére. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatta.
Május 1-jétől elérhető a turista állami horgászjegy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új, online rendszerében - hívta fel a figyelmet a hivatal hétfőn.
2014. június 30-án lekapcsolják az iWiW magyar közösségi oldalt. A felhasználók a nosztalgiázás után egy kattintással, digitális időkapszula igénylésével menthetik le személyes dolgaikat. Egy korszak ugyan véget ér, de az iWiW kétségtelenül beírta magát a magyar informatika történetébe.
Miután a felhasználók és az újságírók is rengetegszer kérdezték, a Microsoft végre teljesen egyértelművé tette a helyzetet a Windows 10 ingyenességével kapcsolatban.
Kevesen tudnak a beállításról a Google fiókunkban, amely precízen rögzíti a keresőóriás szerverén, hogy merre jártunk. Visszamenőleg.
A belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan – írta a magyar humor egyik legnagyobb alakja A három testőr Afrikában című gyöngyszemében. Valahogy így fest a közösségi oldallal is.
Nem is gondolná, de akár egy fényképről is fontos biometrikus azonosítókat tudnak megszerezni a hackerek. Érdemes óvatosnak lenni.
Ideje megismerkednie a méltányos használat fogalmával, mert ha nem köt ezzel szoros barátságot, akkor hipp-hopp nagy lesz a mobilszámlája.