Pénzügyek


Egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás.


A kriptopiaci szereplők által működtetett ökoszisztéma még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik Magyarországon, ezért alapvető, hogy a fogyasztók előzetesen tájékozódjanak, pontosan milyen kockázatai vannak az általuk igénybe veendő kriptoeszközöknek, illetve kriptotőzsdéknek - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank


Aki egyetért az adóhivatal honlapjáról elérhető dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.


Online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-bevallási tervezetek átnézése, elfogadása. Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapuja), bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét. Sosem késő ügyfélkaput nyitni!


A Munch szolgáltatása is bekerül az Auchan élelmiszermentő folyamatába áprilistól; egyelőre két áruházzal indulnak, de nyár elejére várhatóan már az összes Auchan áruházban át lehet majd venni a kedvezményes árú, lejárat közeli termékeket tartalmazó csomagokat - tájékoztatta az áruházlánc az MTI-t.


Áprilisban indul a kormány 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. írja az MTI. A program keretösszege 200 milliárd forint.


Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.


A Raiffeisen Bank a bankszámlavezetéshez és bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat - a kedvezményes ajánlatokon kívül - 17,6 százalékkal emeli április 1-jével, a lakossági számlacsomagok többsége azonban továbbra is nulla forintos számlavezetési díjjal vehető igénybe - közölte a bank az MTI-vel.


A banki betéteseket védő Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagyona idén január végén bő 167 milliárd forint volt, a szanálással helyreállítható banki működés finanszírozásában segítő Szanálási Alapé pedig közel 128 milliárd forintot tett ki - jelentette be közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).


Rekordmagasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát. A családok már 350 ezer gyermeknek gyűjtenek megtakarítást Babakötvényben, amelynek összege eléri a 310 milliárd forintot.