Már csak azért is, mert a pénzből legfeljebb 20 ezer családi ház korszerűsítését lehet majd finanszírozni (a korábbi tervekben ilyen limit nem volt, bár nevesítették, hogy nagyságrendileg ennyi ház felújítására lehet elég a pénz). A teljes keretből legfeljebb 20 milliárdot lehet a gázfűtési rendszer korszerűsítésére fordítani, itt a határidőket is szigorúbban határozták meg, csak ez év végéig lehet ilyen célú támogatásra szerződést kötni – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.
A további részletszabályokból kiderül, hogy csak olyan ingatlanra lehet pályázni, amely 1990. december 31-e előtt épült – kapott használatba vételi engedélyt –, és a pályázónak vagy közeli hozzátartozójának legkésőbb idén júliustól benne kell laknia (vagy ha épp most veszik meg, július 1. előtt aláírt adásvételi szerződés kell). Ez utóbbi változás az eredeti tervhez képest, abban ugyanis még az szerepelt, hogy legkésőbb 2024. május elsejétől kell az adott ingatlanban laknia az igénylőnek.
Csak olyan pályázhat, aki a kölcsön kifutásakor még nem tölti be a 75. életévét, vagy bevon a konstrukcióba egy adóstársat, aki legalább húszéves az igényléskor.