Tesztüzemben elindult Emma, a MÁV-Volán utazástervezője


A megye- és országbérletek bevezetése után új szolgáltatással állt elő a MÁV: tesztüzemben elindították az Emma ((Egységes Menetrend Magyarországon) utazástervező oldalt, ahol a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, illetve a járatok valós idejű adatai is megjelenek – derül ki a vállalat közleményéből.



A MÁV-Volán-csoport integrált útvonaltervező-szolgáltatásának célja, hogy teljes útvonaltervet javasoljon a felhasználóknak belföldön két tetszőleges pont között vonattal, hévvel, helyközi autóbusszal vagy a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vasútvillamossal, illetve több mint 70 település helyi járataival (BKK, DKV, MVK, SZKT, Volánbusz helyi járatok stb.) egyaránt.

A MÁV azt írja, hogy az Emma néven induló rendszerrel bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását – akár vonattal, akár autóbusszal, vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni valahova. A vasúttársaság közölte a hamarosan megújuló MÁV-app és az Elvira „kishúgaként” elindult Emma-ról, hogy innentől az utasok és érdeklődők is használhatják a mindennapokban, és jelezhetik is észrevételeiket, javaslataikat.

Hasznos, hogy az Emma útvonaltervezésnél az esetleges késésekkel is tervez, továbbá néhány szolgáltató (például a MÁV-START) esetén fontos szöveges utastájékoztatási információkkal szolgál. Az útvonal megtervezése és kiválasztása után egyetlen gombnyomással az Elvirá-ra (jegy.mav.hu oldalra) kerülhet az utazó, ahol megveheti vonatjegyét.

A MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a VOLÁNBUSZ helyközi járatai mellett az egyes helyi járatok menetrendi és valós idejű, forgalmi adatait egyaránt megjelenítő szolgáltatás az emma.mav.hu weboldalon érhető el.

forrás: telex.hu


2024-06-13 12:51