Ne felejtkezzünk el a kötelező biztosítás évfordulójáról! – 19%-ot is veszíthetünk


Akár 19 százalékkal is emelkedhet jövőre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) azoknak az ügyfeleknek, akik saját biztosítójuknál maradnak - közölte a CLB biztosítási alkuszcég az MTI-vel.



A közlemény szerint idén ismét emelkedtek a korábban alacsonyan tartott indexdíjak vagyis, az ügyfelek biztosítói által kalkulált jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás összege.


    A CLB portfóliójába tartozó gépjárműbiztosítások 70 százalékánál több mint 10 százalékkal - egyes szegmensekben akár 19 százalékkal - drágul jövőre a kgfb.


    A közleményben kiemelték, hogy a novemberi váltás egyre kevesebb jármű tulajdonost érint, a többségnek az autó vásárlási dátumát megelőző 60 napban kell a kgfb megújításával - vagy a régi megtartásával - foglalkoznia.


    A nagyobb online alkuszok mindenkit időben, már előre tájékoztatnak a várható díjalakulásról, de az index tarifát az évforduló előtt 50 nappal minden biztosítónak meg kell küldeni érintett ügyfeleinek - írták.


    A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek érdemes megvárniuk az értesítőt, majd kalkulálni és összevetni több biztosító ajánlatát, hogy meg tudják találni a legkedvezőbb ajánlatot.


2022-11-22 00:07