Januártól a sárgafedelű szelektív kukában kell gyűjteni az italoskartont


Az italos kartondoboz (pl. TETRAPAK) átkerült a kevert csomagolási hulladékok közé, a sárgafedelű tartályokba, ami főleg a budapestieket érinti. A kékfedelű tartályokban ezen túl kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető. Mindez igaz a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre, a gyűjtőszigetekre és a lakossági hulladékudvarokra is.



„Az új rendszer mindenki számára egyszerűbb és előnyösebb: a lakosság és a Társaság eljárásrendjét is megkönnyíti, valamint rendkívül hasznos a fenntartható hulladékgazdálkodás és a környezet védelme szempontjából, egyben egy újabb lépés a körforgásos gazdaság felé." – összegezte az új rendszer előnyeit Dr. Kiss Tibor, a BKM Nonprofit Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divízió vezetője.

A körforgásos hulladékgazdálkodás lényege, hogy a hulladékok feldolgozott formában visszakerüljenek a körforgásba. Az erre való áttérés támogatása meghatározó eleme Társaságunk stratégiájának. Ennek érdekében már 2021-ben is több lépést tettünk, például bővítettük a szelektív hulladékok korszerű kezelésében kiemelt jelentőségű hulladékudvarok szolgáltatási körét, a négy legforgalmasabb udvaron bevezettük a vasárnapi nyitvatartást, illetve módosítottuk a lomtalanítás rendszerét. A most bevezetésre kerülő új csoportosítási rend kiemelt célja a szelektíven begyűjtött hulladék minőségének javítása.

Az új csoportosítási rendszer a különböző anyagok rétegeiből álló italoskartonok gyűjtését érinti: egyes tejtermékek, gyümölcslevek dobozait ezentúl nem a papírral a kékfedelű, hanem a sárgafedelű tartályban, a kevert csomagolási hulladékokkal együtt kell gyűjteni. Ezt a változtatást annak érdekében vezeti be a Társaság, hogy a kékfedelű tartályokba kizárólag tisztán papírhulladék kerüljön, így – várhatóan - annak további válogatására a jövőben már nem lesz szükség.

A fentiek alapján arra kérjük a lakosságot, hogy 2022. január 1-től:

a kékfedelű tartályokba kizárólag tiszta papírhulladékot (pl. újság, hullámpapír, csomagolópapír, összelapított kartondoboz stb.) helyezzen,
a sárgafedelű tartályokba pedig kevert csomagolási hulladékot (pl. műanyag[1] és fém csomagolási hulladék, összelapított italos kartondoboz, PET-palack és fém italosdoboz, műanyagzacskó stb.) helyezzenek. Fontos továbbá, hogy a sárgafedelű tartályban kizárólag csomagolási anyag gyűjthető, tehát NE helyezzenek bele egyéb műanyagot (pl: kertiszék maradéka, háztartási berendezések alkatrészei stb.) és fém használati tárgyakat (pl: ruhafogas, bútormaradvány, berendezések alkatrészei stb.).
A kartondobozok, flakonok, italos kartondobozok, PET-palackok és fém italosdobozok esetében különösen fontos, hogy azokat összenyomva, lapítva helyezzék a gyűjtőtartályokba, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak. Emellett nyomatékosan kérjük a lakosságot, hogy a szelektív tartályokba NE dobjanak élelmiszer-maradványokat és egyéb szennyeződéseket tartalmazó (pl. olaj, zsír, oldószer) csomagolóanyagokat, használt papírzsebkendőt, szalvétákat.

A fentiek érdekében összehangolt tájékoztatási és szemléletformálási programot indítunk, és keressük a kapcsolatot az érintett szakmai szervezetekkel is.

„Nagy előrelépésnek tartom a csomagolási hulladékok gyűjtési rendjének módosítását a fővárosban, hiszen ezzel egységessé válik országosan is ennek a fontos hulladékfajtának a szelektív gyűjtése. Az FKF ezzel a lépésével komoly lendületet ad a hazai szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabbá tételéhez, mivel egyrészt tehermentesíti a papír hulladékot az utóválogatástól, másrészt a csomagolási hulladék feldolgozásánál is javítja a maradékanyag minőségét." – fogalmazott Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés elnöke

Ezúton is köszönjük a budapestiek - szelektív gyűjtés terén nyújtott - eddigi segítségét, és bízunk benne, hogy a jövőben a környezet védelme érdekében egyre többen fogják gyarapítani a szelektíven gyűjtők táborát.

FKF


2021-12-29 18:08