A fogászati beavatkozásoknál is él a garancia


A fogászati beavatkozások utáni számlaadás fontosságára hívta fel a figyelmet Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.



Elmondása szerint a betegnek joga van minden leletet és adatot kikérni a kezelőorvostól, amely a kezelésével kapcsolatban keletkezett. Hangsúlyozta, csak ezekkel, illetve a számlával tudják a hatóságok előtt igazolni, hogy milyen kezelésben részesültek és ezzel érvényesíthető a legalább féléves garancia.
    Kispál Edit szerint sokszor több százezer, vagy millió forintos beavatkozásokról sem kérnek számlát a betegek, ugyanakkor előfordult már, hogy panasz esetén az orvos nem foglalkozott a beteggel, aki hivatalos papírok nélkül nem tudta bizonyítani az igazát.


(MTI)


2016-07-01 21:12