Tech, IT, tudomány
Miután a felhasználók és az újságírók is rengetegszer kérdezték, a Microsoft végre teljesen egyértelművé tette a helyzetet a Windows 10 ingyenességével kapcsolatban.
Kevesen tudnak a beállításról a Google fiókunkban, amely precízen rögzíti a keresőóriás szerverén, hogy merre jártunk. Visszamenőleg.
A belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan – írta a magyar humor egyik legnagyobb alakja A három testőr Afrikában című gyöngyszemében. Valahogy így fest a közösségi oldallal is.
Nem is gondolná, de akár egy fényképről is fontos biometrikus azonosítókat tudnak megszerezni a hackerek. Érdemes óvatosnak lenni.
Ideje megismerkednie a méltányos használat fogalmával, mert ha nem köt ezzel szoros barátságot, akkor hipp-hopp nagy lesz a mobilszámlája.
Egy két gombnyomással élő térképet oszthatunk majd meg az ismerősünkkel, így könnyebben tudnak segíteni akár az útbaigazításban is, hiszen láthatják, hogy épp merre járunk.
Napok óta a legforróbb téma a frissen kitört, világszintű vírustámadás, amely az összes Windows-alapú gépet fenyegeti. Pár nap után már tisztul a kép, ezért összefoglaltuk, mit kell tudnod. Fontos információk következnek.
A biztonságos internetes vásárláshoz nyújt segítséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának új információs felülete, amelyen egyebek mellett a külföldről rendelt áruk esetében fizetendő vámokról és egyéb közterhekről tájékozódhatnak a vásárlók - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
Már 2010 óta van arra lehetőségünk a Facebookon, hogy archiválva letöltsük az összes olyan fájlt és interakciót, ami regisztráció után keletkezett a fiókunkban. Ez egy meglehetősen egyszerű, pár lépésből álló folyamat, a valódi izgalmasságokat már maga a letöltött csomag tartalmazza.
Egy új szabványnak köszönhetően a jelenlegi módszereknél sokkal egyszerűbben – és adott esetben olcsóbban – megoldható, hogy hálózatba kapcsoljunk különféle routereket, így jobb legyen a wifis lefedettség a házban.