Szabadidő


Több százezer embert várnak Ferenc pápa április 30-i, Kossuth téri szentmiséjére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán az MTI-nek.
Erdő Péter ismertette: húszezer ülőhelyet tudnak biztosítani a Kossuth téren, de a téren állva és a környező utcákban összesen több százezer ember is részt vehet a pápai szentmisén.


Nemzetközi és magyar sztárok klasszikus, jazz-, könnyű- és világzenei koncertjei és bemutatói, táncelőadások, kiállítások és filmvetítések, összesen több mint harminc programmal várja a közönséget március 31. és április 16. között a 3. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.


Közös kiállítással emlékezik a 170 éve született Csontváry Kosztka Tivadarra a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Az évfordulós tárlat Budapesten április 13-tól, Pécsen pedig augusztus 1-jétől lesz látható.


A Funzine.hu portál 15 magyar filmklasszikust gyűjtött össze, amelyeket akár sokadjára is érdemes újranézni egy-egy zord, szürke estén


Az állandó kiállításokat a 26 év alattiak, illetve a kiskorúak és legfeljebb két hozzátartozójuk, kísérőjük látogathatják térítésmentesen. Az időszaki kiállításokra a jegyváltás továbbra is kötelező, és a múzeumok egyénileg, maguk jelölik ki, mely napokon érhető el a díjtalan szolgáltatás.


Budapesten, a Szabadság téren Belvárosi Korizó néven nyílt koripálya, amely számos olyan lehetőséget nyújt, amire korábban nem volt példa: hullámok, ugratók, kosárpalánk, pihenőszigetek, lejtők, labdajátékok, floorball, étel-ital - mindez korcsolyában.


A horgásztavakon is kötelező az állami horgászjegy, csak annak birtokában lehet horgászni - mondta Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) földművelésügyi igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.


A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, és mivel élelmiszernek minősül, ezért árusításkor ugyanazok az általános jelölési, nyomon követési előírások vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre - hívta fel a figyelmet a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.


A kormány szerint elég jól teljesít a gazdaság ahhoz, hogy beleférjen egy új munkaszüneti nap, a cégvezetők több tízmilliárd forint kiesésétől tartanak. Megszavazták a parlamentben, már idén négy napig fog tartani a húsvéti pihenő. A nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánították, így attól a naptól húsvéthétfőig nem kell dolgozni.


A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatók.