Kert és ház


A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó albérletek, ezért nem árt tisztázni a hosszútávú lakáskiadás szabályait.


Az italos kartondoboz (pl. TETRAPAK) átkerült a kevert csomagolási hulladékok közé, a sárgafedelű tartályokba, ami főleg a budapestieket érinti. A kékfedelű tartályokban ezen túl kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető. Mindez igaz a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre, a gyűjtőszigetekre és a lakossági hulladékudvarokra is.


Hamarosan megérkezik a hideg téli idő, emiatt pedig most érdemes megtenni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését – hívja fel a figyelmet a Magyar Víziközmű Szövetség mint a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást végző szervezetek szakmai képviselője.


A Lidl Magyarország tesztjelleggel elindította a használt sütőolaj-visszagyűjtést. A kihűlt étolajat palackba kell gyűjteni, és ezt lehet bedobni a kijelölt szelektív gyűjtőbe.


A hűvös időjárás ugyan lassítja a kártevők megjelenését, ennek ellenére most is fontos a védekezés. Még mindig fenyeget többek között a monília és a tafrina.


Egy liter használt sütőolaj akár 1 millió liter ivóvizet is elszennyezhet, ha a szennyvízbe kerül. Ezért kiemelt közérdek, hogy akár befőttes üvegbe, akár PET-palackba gyűjtsük össze, és adjuk le a használt olajat. Erre a MOL 479 kútja közül 379-ben van lehetőségünk. Az sem baj, ha marad benne ételmaradvány.


A nyomtatott sajtóban és az interneten különféle tájékoztatást találhat tűzifavásárlással kapcsolatban. Az alábbiakban összefoglaltuk azt az ismeretanyagot és hasznos tanácsokat, amelyek segítik a vásárlót a jelenlegi tűzifapiacon való eligazodásban.


Hatályba lépett szeptember 1-jén a versenyképességi törvény azon rendelkezése, amely szerint a fogyasztók a villany-, víz- és csatorna közműcsatlakozások elvégzésére - a gázbekötéseknél már megszokott módon - szabadon választhatnak kivitelezőt - hívja fel a figyelmet a Miniszterelnökség.


Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában szeptember 21-étől lehet beadni a pályázatot gázkonvektorok cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztésért- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


Az ivóvíz és a szennyvíz bekötésére egyaránt kiterjed a közműcsatlakozások díjmentessége - ismertette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében.