www.jognet.hu -
Jogszabálygyűjtemények mobilra és internetre
A jognet.hu-t azoknak ajánljuk, akik egy
gyakran használt jogszabály hatályos szövegébe kívánnak gyors
betekintést. A mobiltelefonra is optimalizált jogszabály-struktúra
révén ez a betekintés számítógéptől függetlenül is - bárhol, bármikor
biztosított. A mobil mellett természetesen a hagyományos internetes
felület is teljes értékű.
Az interneten számos helyen elérhetők
ingyenesen a jogszabályok, a legfontosabb forrás a Hatályos
jogszabályok elektronikus gyűjteménye, amelyet a magyarorszag.hu
Jogszabálykeresőjén keresztül használhatunk. Itt minden hatályos
jogszabály megtalálható - ellenben a keresés funkció eléggé
korlátozott. Egy jogszabály előhívásához szükséges megadnunk az
évszámát, sorszámát - ha ezeket tudjuk, rendben is van, a jogszabály az
éppen hatályos szöveggel előjön és olvasható. Csak hát nem mindig
tudjuk fejből a sorszámot - a nagyobb törvénykönyvekét még valahogy, de
kisebb jogszabályok évszám és sorszám szerinti ismerete már jogászokra
sem jellemző.
A magyarorszag.hu oldalon előhívott jogszabály igazából csak
számítógépen olvasható - és a szövegen belüli keresés és navigáció
ugyancsak nehézkes, mobiltelefonról pedig kezelhetetlen, használhatatlan
az egybefüggő, tagolatlan, akár száz oldalakat is elérő
jogszabály-tartalom - tehát a mennyiség miatt. Az persze még kérdés
lehet, hogy van-e igény a jogszabályokat éppen mobiltelefonról elérni és
olvasgatni, - mindenesetre ezt az élet majd megoldja, korábban a
technikai korlátok miatt az egész mobil-internet egy csökevényes
felületnek tűnt. A technikai fejlődést szemlélve tehát ugyanolyan jogos
az a kérdés, hogy ha a mobil-internet megállíthatatlanul terjed, akkor
miért éppen a jogszabályokat ne lehetne így elérni. Mindenesetre egy
okostelefonról - az egyébként is fizetendő havi átalánydíjért, ha így
nézzük, többletköltség nélkül - a számítógép képernyőjével azonos
minőségben is olvasható és kezelhető bármilyen tartalom - így a
jogszabály-szövegek is.
A www.jognet.hu a jogszabályok jó
kereshetőségének és egyúttal mobilos elérhetőségének megoldására
született. A jognet.hu a jogszabályok online elérését biztosítja
interneten és Magyarországon elsőként mobiltelefonról is. Újdonsága még a
felhasználóbarát kialakítás, a jogszabályszöveg jó olvashatóságának
biztosítása. A jogszabály-szöveg olvasását semmilyen más eszköz -
banner, kép stb. nem zavarja. A jognet.hu a jogszabályokat
tárgykörüknek megfelelő gyűjteményekbe foglalja és így teszi őket
könnyebben kereshetővé és elérhetővé. Nem kell ismerni a jogszabály
számát ahhoz, hogy gyorsan előkereshető legyen - a tárgykörök
egyértelműen elvezetnek a keresett jogszabályhoz.
Azon felhasználóknak ajánljuk, akik egy gyakran használt jogszabály
hatályos szövegébe gyors eléréssel kívánnak betekinteni. A
mobil-telefonra is optimalizált jogszabály-struktúra révén a betekintés
számítógéptől függetlenül is - bárhol, bármikor biztosított. A mobil
mellett természetesen a hagyományos internetes felület is teljes értékű.
Mindezen előnyök mellett a jognet.hu korlátja, hogy nem tartalmaz
teljes körűen minden hatályos jogszabályt - csak a legfontosabbakat, a
leggyakrabban használtakat, és nem tartalmazza az egyes jogszabályok
régebbi időállapotait sem, csak az aktuálisan, illetve a megjelölt
időpont szerint hatályos jogszabályszöveget. Az adott jogszabály
szövegének esetleges változása ellenőrízhető a www.magyarorszag.hu
oldalon.
Próbálja ki a jognet.hu-oldalt: www.jognet.hu
Az oldal használata ingyenes, semmilyen regisztrációt nem igényel.
Navigáció az oldalon:
-jognet.hu logóra és a felső címsorra kattintva mindig a nyítóoldalra, a
Jogszabálygyűjtemények felsorolásához térhet vissza.
-A gyűjtemény (Pl. Adójogszabályok) nevére kattintva mindig a
gyűjteménybe tartozó jogszabályok címét felsoroló oldalra térhet vissza.
-Jogszabályon belül a Fejezetek tartalomjegyzékbe vannak foglalva, a
Fejezetekhez a jogszabály tagolásának megfelelően alcímek tartoznak - és
az alcímek tartalomjegyzékéből ugorhat a jogszabály szövegéhez.
-A szöveg a képernyőn a navigáló gombokkal lapozható.
A keresés funkció működése
A gyűjteményekbe csoportosított főbb jogszabályok a tárgykör szerint
gyorsan kereshetők. Ez mellett az egész gyűjteményben, egyes
kategóriákban, és a jogszabályon belűli keresésre a szabadszavas keresés
működik.
Általános keresés: a keresés menübe beírt szót tartalmazó
jogszabályokat §-ok szerinti bontásban listázza.
Kifejezésre keresés: a keresendő kifejezést idézőjelek között kell
megadni. ("...")
Feltételes keresés: a szavak közötti ÉS kapcsolattal (+), vagy a szavak
közötti VAGY kapcsolattal (|).
Példa:
„ingatlan+bérbadás" szöveg beírása esetén listázza azon
jogszabályhelyeket, amelyekben az „ingatlan" és „bérbeadás" szavak
együtt fordulnak elő.
„ingatlan|bérbeadás" szöveg beírása esetén listázza azon
jogszabályhelyeket, amelyekben vagy az „ingatlan" vagy a „bérbeadás" szó
szerepel. A | jel az AltGr+w billenytkombinációval adható meg.
Forrás:
info@adonet.hu
www.jognet.h
Új internetes és mobiltelefonos jogszabálykereső - ingyenes
Próbálja ki a jognet.hu oldalt, használata ingyenes, semmilyen
regisztrációt nem igényel. A papírra nyomtatott hagyományos
jogszabálygyűjtemények megvásárlását is kiváltja. A jognet.hu-n a
jogszabályok lapozható formában és teljes képernyőméretben - tehát a
legjobban olvashatóan jelennek meg.
2010-07-15 06:35