Közlekedés


A Nyugati pályaudvar felújítása a keresztaluljáró és a peronlift cseréjéhez tartozó munkálatokkal folytatódott augusztusban. Szeptember 4-től teljes lezárás mellett zajlik a kivitelezés, az 1-9. vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14-17. vágányokkal összekötő keresztaluljárót várhatóan jövő év elejéig nem használhatják az utasok. Ez idő alatt a kijelölt kerülő útvonalakon lehet közlekedni.


Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje, a legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik össze - közölte a MÁV Zrt. 


A MÁV-Volán csoport és a GLS Hungary együttműködésében 37 forgalmas vasúti, Volánbusz és HÉV-állomásra telepítenek GLS csomagautomatát - közölték az érintettek csütörtökön közös közleményben.


Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


Az Infostart is beszámolt arról a 2022-es uniós előírásról, amely szerint Magyarországon is biztosítani kell a közlekedők számára egynapos autópálya-használati jogosultságot (itthon jelenleg 10 napnál rövidebb időtartamra nem lehet autópálya-matricát vásárolni).


Újabb vonalakon bővül a kerékpárszállítási lehetőség a fővárosban: Zuglót és a Hegyvidéket a belvároson át összekötő 110-es és 112-es autóbuszokra kerékpárral is felszállhatnak a BKK ügyfelei és a belvároson át közlekedő 15-ös buszra is. Egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható, a bicikli szállítására alkalmas járműveket külön piktogram jelzi


Május 1-jétől közvetlen járat köti össze a belvároson keresztül a XII. és a XIII. kerületet. Hétköznap 210-es jelzéssel a Gyöngyösi utca és a Svábhegy, hétvégén és ünnepnapokon 210B jelzéssel a Gyöngyösi utca és a Normafa között új buszjárat közlekedik. A buszok Angyalföld és a Királyhágó tér között a 105-ös, onnantól a 212-es busszal járnak közös útvonalon. A fejlesztésnek köszönhetően az M3-as metróról átszállva is könnyebben megközelíthetők a XII. kerület hegyvidéki területei. A 210-es, illetve hétvégén és ünnepnapokon a 210B busz a jelenlegi tesztidőszak alatt autómentes Lánchídon át közlekedik, ahol a korábban jellemző dugók nélkül, kiszámíthatóan haladhatnak a közösségi közlekedés járművei.


A 9-es autóbusz és a 72-es trolibusz teljes vonalára kiterjeszti május 27-től, szombattól az első ajtós felszállási rendet a BKK a hétvégi időszakra: ezentúl szombaton és munkaszüneti napokon a járművezetők felszálláskor ellenőrzik az utazási jogosultságok meglétét. Akinek nincs jegye vagy bérlete, a járművön vásárolhat vonaljegyet.


Május 1-jétől szigorítottak a gyorshajtás szabályain. A minimális sebességtúllépés után is bírságot kapnak a gyorshajtók. Eddig a rendszer tolerálta az 50-es táblánál az 53-as sebességet, ez most megváltozott.


Újabb vonalakon bővül a kerékpárszállítási lehetőség a fővárosban: május 6-tól, szombattól Zuglót és a Hegyvidéket a belvároson át összekötő 110-es és 112-es autóbuszokra kerékpárral is felszállhatnak a BKK ügyfelei. Egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható, a bicikli szállítására alkalmas járműveket külön piktogram jelzi.